Junjou Romantica 2. fejezet

 

 

 

 

Kicsit nehézkesen ment, de kinyitottam a szemeimet. Oldalra fordítottam a fejemet, egy biztos volt, dél már elmúlt. Hirtelen visszajöttek a tegnapi történések. Még vörösebb lett az arcom mint amilyen a láztól volt, hiszen... Usagi-san megfürdetett, ami valljuk be őszintén, kicsit megalázó, annak ellenére is, hogy már mindenhogy látott...

Kíváncsi voltam vajon mit csinálhat most Usagi-san. Szívesen felkeltem volna az ágyból, de semmi erőm nem volt hozzá, még az is megerőltető volt, hogy oldalra és vissza fordítottam a fejemet.

Vajon dolgozik?

Bármilyen mozgás tevékenység gondolatát inkább mellőztem.

Valószínűleg magas lázam van ha nem bírok mozogni. Hallottam ahogy nyílik az ajtóm. Nem bírtam még egyszer oldalra fordítani a fejemet, még a szemeimet is csak alig tudtam nyitva tartani. Az illető a lehető leghangtalanabbul próbált sétálni anélkül, hogy bármi zajt csapna. Sikerült is, ha nem hallom meg az ajtót akkor nem vettem volna észre. Egyre közeledtek a léptek az ágyamhoz. Leült az ágy szélére, mellém.

Usagi-san, ki más is lehetett volna az. Egy félig teli lavor vízzel és ronggyal a kezében, letette maga mellé. Alig volt nyitva a szemem, ezért sem vette észre egyből Usagi-san, hogy ébren vagyok. Mikor észrevette, kedvesen és nyugtatóan mosolygott rám. Bár inkább tűnt úgy, hogy saját magát nyugtatta meg mint engem. Biztos nagyon aggódott értem.

-Végre felébredtél, Misaki. - mosolygott.

Jobb kezét a homlokomra tette. Nagy hideg keze nagyon hűsítő érzés volt. Maguktól csukódtak le a szemeim, és élveztem a kellemes hideg kezet.

-Még mindig magas a lázad. - közölte lehangoltan, közben kezét elvette a homlokomról.

Usagi-san kivette a vízből a rongyot, jól kicsavarta majd a homlokomra tette.

Résnyire kinyitottam szemeimet.

-Sajnálom... - nyögtem ki.

Sajnálom, hogy gondot okozok, sajnálom, hogy a terhedre vagyok, sajnálom, hogy nem vagyok biztos magamban és nem tudok döntést hozni és elmondani Nii-chan-nak, hogy szeretők vagyunk.

-Misaki, ne gondolj hülyeségekre. Tudom, hogy azt hiszed, de nem okozol gondot, és nem is fogsz, soha. - Usagi-san szavai olyan őszintén hangoztak, hogy sikerült elérnie, hogy megnyugodjak egy kicsit. -Támaszkodj rám annyiszor amennyiszer csak akarsz, éreztesd, hogy szükséged van rám. - megcsókolt, majd felállt a helyéről. -Megyek, felhívom Takahiro-t. Tegnap miután betettelek az ágyba, a könyvemen dolgoztam, nemrég sikerült befejeznem, közben egyszer sem jutott eszembe felhívni.

Bólintottam egy kicsit, mire Usagi-san kiment.

~Köszönöm...

 

*Lent a nappaliban *

 

Tárcsáztam Takahiro számát. Kicsöngött.

-Usagi! - fogadott vidáman -Hogy vagytok?

-Szia Takahiro. Pont ezért hívlak. Szólok, hogy Misaki belázasodott tegnap, még mindig lázas, de már kicsit jobban van, a tegnapihoz képest.

-Mi?! Értem... Köszönöm Usagi, hogy ápolod Misaki-t! Sajnálom, hogy gondot okoz, de kérlek, viseld gondját! -kérte Takahiro.

-Ugyan, szívesen teszem. Örülök, hogy hasznomat veszi. Erre pedig kérned sem kell, természetesen a gondját viselem, általában ő szokott rám vigyázni. - mosolyodtam el. -Misaki hogylétéről, amikor lesz változás azonnal tájékoztatlak.

-Köszönöm, nálad jobb barátot kívánni sem lehetne! Nem mindenki viselné gondját a barátja kisöccsének. -nevetett.

-Ez természetes, hiszen... szeretem Misaki-t. -nem hazudtam. Szívesen elmondanám Takahiro-nak, de nem lenne fair Misaki-val, főleg ebben az állapotában.

-Örülök, hogy ennyire kedveled! Tudtam, hogy megkedvelitek egymást. -mondta örömködve.

-Most ne haragudj de mennem kell, megnézem Misaki-t.

-Rendben, köszönöm! Szép esét.

Letettük a telefont. Eszembe jutott, hogy tegnap ebéd óta nem evett és ivott semmit. Csak tudnám miért nem jutott eszembe!

Kimentem a konyhába és megnéztem mi van a hűtőben. Szerencsére volt még abból az ételből amit Misaki készített vacsorára, ugyanis az én főztömmel csak rontanék az állapotán egy hasmenéssel. Megmelegítettem majd felvittem.

 

*Misaki szobájában *

 

Megalázó helyzet volt. Alig tudtam megmozdulni. Az ajtó kinyílt, Usagi-san visszajött, egy tálcával amin egy tányér leves volt. Óvatosan felültetett és félszemmel nézte, nehogy eldőljek, bár azért ülve az egyensúlyomat meg tudtam tartani, amit valószínűleg Usagi-san is tudott. Leült mellém. Megfogta a kanalat, merített egy kanállal a levesből és a számhoz emelte. Várta, hogy kinyissam a számat, de nem nyitottam, ellenben kicsit oldalra fordítottam a fejemet, amennyire csak tudtam, ami nem volt valami sok de több volt a semminél. Nem kívántam semmi ételt, maximum vizet, de azt sem. Ezt észre is vette és morcosan nézett rám.

-Misaki, ne légy gyerekes. Muszáj enned, legalább egy keveset, és innod is, tegnap óta nem ettél és ittál semmit.

Továbbra sem adtam fel, makacsul ellenálltam, már ha lehet ellenállásnak nevezni.

Usagi-san sóhajtott.

-Nincs mit tenni. - lerakta a tálcát az ágyra. Merített egy kanállal a levesből, utána a szájába tette és lerakta a tálcára a tányért.

Meglepődtem, hirtelen megfogta az arcomat és maga felé fordította. Meglepődtem. Usagi-san megcsókolt, ezzel a számba került a leves amit gondolkodás nélkül le is nyeltem. A láztól eltekintve, vörösebb voltam mint egy érett paradicsom.

Usagi-san megfogta a tálcát és az ölébe tette. Megint merített egy kanál levest és a számhoz tette.

Nem nyitottam ki.

-Tudod mi lesz ha nem eszed meg. - mondta kicsit perverz mosollyal, aminek hatására még mindig pirultam, ugyan a lázra lehetett fogni, de Usagi-san tudta, hogy nem attól vörös a fejem.

Kinyitottam a számat és megettem a levest. 6 kanál, ennyit bírtam ki. Ezt Usagi-san is látta, éppen ezért nem erőltette, végül is elérte amit akart, hiszen ettem. Levitte a tálcát majd felhozott egy nagy pohár vizet amit mind meg kellett innom, egyúttal lázcsillapítót is be kellett vennem. Nem ellenkeztem, tudtam, hogy úgy is veszítek ellene.

Este megint be kellett vennem egy pirulát, majd elaludtam.
Meg akartam köszönni Usagi-san-nak, hogy annyit gondoskodott rólam, de hamarabb elaludtam mintsem meg tudtam volna mondani.

Álmomban éreztem ahogy Usagi-san csókot lehel a homlokomra, majd becsukja az ajtót.  

Oldal: 2. fejezet: Betegágy
Junjou-Sekaii saját fanfiction - © 2008 - 2025 - junjou-sekaii.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat