Junjou Romantica: A titkok vége, avagy Takahiro kiakad

 

 

 

Usagi-san mostanság elég ideges volt. Most nem csak Ijuuin-sensei volt a baj oka, hanem az, hogy eltelt az egyetemen az első félév. Vagyis már csak 1 félév maradt, amíg Usagi-san-nál maradhatok, hacsak nem mondjuk el Nii-chan-nak, hogy... Én és Usagi-san szeretők vagyunk. De... egyszerűen nem ment. Usagi-san nem félne elmondani, felvállalni a kapcsolatunkat, de én nem tudom. Ez... talán jelentheti azt, hogy nem vagyok biztos az érzéseimben...Usagi-san-ban? Nem! Az nem lehet!

Ezen tűnődve észre sem vettem, hogy hazaértem. Az ajtón belépve rögtön megláttam Usagi-san-t és Aikawa-san-t. Szokás szerint Aikawa-san fölöslegesen könyörgött Usagi-san-nak, hogy fejezze be a könyvét. Ez megy évek óta, változatlanul, és valószínűleg, Aikawa-san nagy bánatára, így is lesz.

-Misaki, üdv itthon! - köszöntött Usagi-san, figyelmen kívül hagyva Aikawa-san-t.

-Megjöttem. - próbáltam úgy köszönni, mintha semmi nem aggasztana, elővettem a tőlem telhető leghihetőbb mosolyomat amit most nyújtani tudtam, remélve, hogy Usagi-san nem veszi észre.

Sajnos Usagi-san kiszúrta. Hiába, őt nem tudom átverni, tegyek bármit, rögtön észreveszi, de nem szólt semmit.

-Misaki-kuuuun! Győzd meg Sensei-t, hogy fejezze be a könyvét! Nem akarja befejezni! - kérlelte idegesen. Nem csoda, ha nem lesz kész a könyv határidőre, Aikawa-san issza meg a levét.

-Nyugodj meg Aikawa-san, Usagi-san biztos befejezi! Igaz?! - néztem Usagi-san-ra, kérlelően nézve.

-Ghááááá! Most mit tegyek?! - gondolkodott hangosan Aikawa-san. -Mondjam, hogy elfutott előttem egy fekete macska, vagy bevertem a térdem?!

-He-he... ^ ^'

-FEJEZZE BE A KÖNYVET! - ordította Usagi-san-nak, majd csapta be az ajtót maga mögött, annyira, hogy szinte kiesett a helyéről.

-Aikawa-san nagyon kiakadt, megint. Be kéne fejezned a könyvedet.

Usagi-san felállt a helyéről és elém állt, magához húzott és szorosan átölelt hosszú karjaival. Egy pillanatra meglepődtem, nem szóltam semmit. Jólesett a karjai között lenni, olyan... békés, mégis, valamiért aggodalmas...

-Misaki.

-Mi az?

-Mi történt? - kérdezte aggódóan.

-Ezt meg, hogy érted? Nem történt semmi, tényleg...! - nem valami meggyőző beszédemet még én sem hittem volna el, nemhogy Ő, aki mindig át lát rajtam és a tudja a gondolataimat.

-Nem igaz. Biztos, hogy történt valami. -lila szemei aggodalommal voltak megtelve, és néztek le rám. Oldalra fordított a fejemet, hogy ne kerüljek a hatása alá, de már késő volt, elvarázsoltak Usagi-san szemei, amik mintha azt kérdezték volna, hogy mi a baj.

-Semmi, tényleg. - erőltettem mosolyt az arcomra.

Usagi-san vadul megcsókolt, levegőhöz sem hagyott jutni. Levegő után kapkodva, abbahagyta a csókot. Megszédülve, rákvörös arccal vettem nagy és gyors lélegzetvételeket.

-Ha bánt valami-

-Mondtam, hogy nincs semmi! - mindketten meglepődtünk, de főleg én. Ráordítottam, pedig semmi rosszat nem tett, csak aggódott értem. -Én most... felmegyek tanulni. - a padlót bámulva gyors léptekkel mentem felfelé a szobámba, nem nézve bármilyen reakciót Usagi-san-tól.

Bezártam az ajtót, hogy ne tudjon bejönni. Nem lenne fair vele szemben ha még egyszer ordibálnék vele amikor nem is érdemli meg.

Lehet, hogy túlkombinálom a dolgot? Elvégre, csak, ''csak'' annyi lenne, hogy meg kellene mondanom, mondanunk Nii-chan-nak. Na várjunk! Ez sehogy nem egyszerű! Nii-chan szívrohamot kapna amint megtudná, hogy a legjobb barátja és a kisöccse szeretők! Mondjuk érthető lenne... Nii-chan nem erre gondolt amikor rábízott Usagi-san-ra. Huh, de már nem lehet megváltoztatni a dolgokat, és őszintén szólva, nem is szeretnék változtatni. Akkor is ha nem mondom ki, szeretem Usagi-san-t, még a hülye, felelőtlen oldalát is, talán az utóbbit kevésbé, de akkor is, szeretem.

Elmerülve a gondolataimban észre sem vettem, hogy mennyi eltelt az idő. Fél hat és még semmi vacsorát nem csináltam, remélem Usagi-san nem lesz dühös ha később vacsorázunk.

Kinyitottam az ajtót majd lementem a konyhába. Usagi-san sehol, valószínűleg a szobájában dolgozik.

~Lássuk csak... -gondolkodtam el a vacsorán. ~Miso leves, rizs és hal. Idő híján jobbra nem futja.

Majdnem egy óra kellett, de elkészültem. Azt hiszem megdöntöttem a nemlétező rekordomat.

Felmentem, hogy szóljak, hogy kész a vacsora. Bekopogtam a szobájába, de nem jött válasz. Talán kiütötte magát...?

-Elnézést... - óvatosan benyitottam és megnéztem, hogy a padló melyik részén van Usagi-san, de sehol nem volt, se a padlón, se az ágyon, se az íróasztalon, egyszóval sehol.

~Hová mehetett? Lehet, hogy mérges rám és ezért ment el?

Felvettem a cipőmet majd kimentem megpróbálni megkeresni. Egész jó idő volt, egy pulcsit hozhattam volna, de mindegy. Megnéztem az összes létező helyen és még többet is. A legegyszerűbb az lett volna ha felhívnám, de otthon hagyta a telefonját.

Miután az utolsó utáni helyet is megnéztem, hazafelé vettem az irányt. Közben beesteledett és az eső is elkezdett esni. Semmit nem hoztam magammal, telefon, pénz, bérlet, semmit amitől hamarabb haza tudnék jutni. Még azt is előbb tudtam volna elképzelni, hogy plüssmedvék hullanak az égből minthogy elkezd esni.

Egy és fél óra kellett hozzá, de hazaértem. Még az utcán láttam az egyik órán, hogy majdnem tíz óra, mire hazaértem talán negyed tizenegy is volt. Teljesen átázva, szétfagyva nyitottam ki az ajtót és léptem be a lakásba. Megnyugodtam, ugyanis Usagi-san száraz cipői a padlón voltak, vagyis sokkal hamarabb ért haza mint én. Teljesen szétázott a cipőm, a zoknimmal együtt, ezért a zoknimat is levettem, amitől csak még hidegebb lett. A pólóm és a nadrágom szinte rátapadt a víztől a testemre, kellemetlen érzés volt.

Gyors lépteket hallottam a lépcső felől. Odanéztem és egy aggodalmas Usagi-san-nal találtam szembe magam.

-Misaki! - nézett rám aggódóan és csodálkozva. -Mit csináltál eddig? - hallatszott, hogy aggódott miattam, de ha nem ment utánam, az gondolom, azt jelenti, hogy megbízott bennem és itthon várt rám. -Hol voltál? Csak nem az a idióta Ijuuin csinált valamit? - kérdezte kissé dühösen.

Már megint. Ijuuin-sensei. Ha későn jövök, ha tovább dolgozok, ha bármi van, Ijuuin-sensei! Jogosan lehet dühös Usagi-san...

-Misaki? - mintha nem is ebben a világban lettem volna, úgy elbambultam. Közben Usagi-san egyre türelmetlenebbül várta a válaszomat.

Nagy levegőt vettem majd mondtam.

-Miután kijöttem a szobámból gyorsan csináltam vacsorát, sehol nem találtalak ezért gondoltam megharagudtál rám amiért rád kiabáltam, felhúztam a cipőmet, bezártam az ajtót és kb az utóbbi 1 órát leszámítva kerestelek mindenhol, miután sehol nem találtalak hazafelé jöttem és mivel nem vittem magammal bérletet és pénzt ezért

sétálnom kellett, közben intenzíven esni kezdett az eső. - ezt sikerült egy levegővel elmondanom.

Usagi-san szinte tátott szájjal nézett és csodálkozott a történeten. Vajon mérges?

Hirtelen szorosan magához ölelt, és a fülembe súgta. -Buta!

-M-miért? - kérdeztem és közben az arcom vörösebb volt mint egy érett paradicsom.

-Több kell ahhoz, hogy megbántódjak mint az, hogy kiabálsz dühödben. Az pedig, hogy minden nélkül elindultál megkeresni, aztán szakadó esőben jöttél haza... Mi ez, ha nem butaság? -még erősebben magához húzott. Valamiért úgy éreztem, hogy nem kellene sok ahhoz, hogy elaludjak a karjai között, kicsit mintha még szédültem is, és mintha minden tompább lenne.

-Tudod, annak ellenére, hogy bízok benned, aggódtam.

-Saj...ná...lom. -mondtam elhaló hangon, mint aki mindjárt összeesik.

Usagi-san abbahagyta ölelését és kezét a homlokomra tette.

-Jól gondoltam, lázas vagy. Nemcsoda, amilyen esőben jöttél haza. - nagyon jó érzés volt Usagi-san hideg keze a meleg homlokomon.

-Menjünk fel, meg kell fürödnöd.

Tettem előre egy lépést, megszédültem, annyira, hogyha Usagi-san nem állt volna előttem, akkor simán elájulok és a földre esek.

-Misaki!? - Usagi-san olyan ijedt és aggódó arcot vágott mint még soha.

A karjaiban vitt a fürdőszobába majd ültetett le a székbe, utána vizet eresztett a kádba, közben figyelve rám, nehogy eldőljek. Levetkőztetett, majd óvatosan betett a kádba. Nem használta ki az alkalmat, hogy perverz dolgokat csináljon, úgy csinált mintha egy értékes kincs lennék, mintha nem sok kellene ahhoz, hogy összetörjön. Megfürdetett majd felöltöztetett, bevitt a szobába és az ágyba fektetett.

 

Valamit mondott nekem, de nem emlékszem rá, vagyis igazából nem is hallottam. Gyorsan elaludtam, másnap késődélután ébredtem fel.  

Oldal: 1. fejezet: Kétségek között
Junjou-Sekaii saját fanfiction - © 2008 - 2025 - junjou-sekaii.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat